tíz perc

Amikor minden kezd öszeomlani a szemed láttára. Egy ideig nem rendülsz, mert ha nem tulajdonítasz neki jelentőséget, az általában nagyon hasznos. De most ez nem jön be. Még mindig tart és egyre rosszabb. Arra eszmélsz, hogy most gondban vagy. El kell dönteni, engeded-e megtörténni vagy bírkózni kezdesz. Csodálatos pillanat. Bár mindig tudnám értékelni. De ilyenek nélkül nem lenne fejlődés. Mamutokra vadásznánk.

Nehéz, üdvözítő.

Ma reggel korábban kellett kelnem, mint az optimális, de ebből is loptam húsz percet félálomban, mert azt olvastam (Siva mondta) hogy álom és ébrenlét között a valóság felfedi igazi arcát.

Ezek után kihajítottam magam az ágyból, mint a zen mester a papucsát és fél lekvároskenyértől tüzelve eltrappoltam a csodaszép novemberi napsütésbe.

A fülemben ez szólt. Csak azért említem, mert az egész napom ilyen lett.

Nehézkes, hektikus, de üdvözítő.

Élet

Krumplis kenyeret sütök és míg dagad kimegyek az erkélyre és felnézek az égre. Ekkor döbbenek rá, hogy hetek óta nem néztem a nappali égre. Olyan érzésem van, mint hazajönni egy vakáció után, amikor belépsz az ajtón.

Szürreális, puncs-színű fátylak mindent bebíborítanak és a kutyák ugatnak, mintha itt lenne a világ vége. A macskának Buddha-természete van? A foltos egész nap ül a fűben és meditál.