ma

Meglestem a napot
Amint fák között sündörgött
Keltében

them nineties

Ma teljesen maga alá temet a kilencvenes évek. Csak azt sajnálom, hogy az elejéről lemaradtam. Aztán később az iskolában sikk volt megemlékezni Kurt haláláról, pedig mennyire gumirokker volt majdnem mindenki kétezer felé. A haveromtól lenyúlt Californication-kazetta, amit minden nap meghallgattam törökországban, vagy kilencvenhéttől kezdve a wayne's world és a különféle queen és prince, majd metallica és nirvana-albumok a walkman és a bumszli sony fülhallgató segítségével az iskolából hazaúton. A popdalokat most elfelejtem, pedig imádtam őket titokban. Olyanokra gondolok, mint Jennifer Paige, de csitt.

Hajrá!

El akarok menni a Maldív-szigetekre halat pucolni. Ma éjfélkor támadt ez az ötletem. Néha vannak ilyen ötleteim és mindig meglep, hogy máskor nincsenek ilyen ötleteim. Pedig nagyon jó érzés. Rendkívűl liberatív. Csak azért írtam ezt le így, mert jól hangzik. Az idegen szavakkal nem cimborálok, ha nem kell.
Van-e összefüggés ez, és a között, hogy pár napja megbékéltem a ténnyel, hogy tél van? Kifejezetten kezdem élvezni. De két napja még norvégiába akartam menni. Bipoláris vagyok.

A rovarok ügyes-bajos dolgai.

Az élet bámulatos tulajdonsága, hogy spirálban halad előre. Mész előre, de közben körbe-körbe is és néha úgy érzed, már voltál ilyen helyzetben. Pedig csak majdnem.

Tizenöt perce, hogy átestem a holtponton és elkezdtem leszarni, mi van. Nem tudok belekezdeni semmibe ugyanis. Mint egy hiperaktív tinédzser, olyan vagyok. Nem köt le semmi egy percnél tovább. Oké, túlzok, de érted. De elmentem futni. Könnyű, mert állandóan változik a táj. Valami mozog a hangfalban. Nagy barátja vagyok a szobám ökoszisztémájának, de ami para, az para.

Tudok nem tüsszenteni! Eddig csak szimplán nem szerettem tüsszenteni, aztán fél éve rájöttem, hogy effektíve rosszul tüsszentek és elkezdtem megtanulni. Hónapokig tökéletesítettem, vártam az alkalmakat, szinte már kerestem. Aztán egy nap, nem sok nappal ezelőtt meditáltam és tüsszenthetnékem lett. És az történt, hogy nem tüsszentettem, hanem a bizsergés szép lassan átment a tüsszentés utáni kellemes, élveteg állapotba.

Ma káprázatos hold van hóval.

tíz perc

Amikor minden kezd öszeomlani a szemed láttára. Egy ideig nem rendülsz, mert ha nem tulajdonítasz neki jelentőséget, az általában nagyon hasznos. De most ez nem jön be. Még mindig tart és egyre rosszabb. Arra eszmélsz, hogy most gondban vagy. El kell dönteni, engeded-e megtörténni vagy bírkózni kezdesz. Csodálatos pillanat. Bár mindig tudnám értékelni. De ilyenek nélkül nem lenne fejlődés. Mamutokra vadásznánk.

Nehéz, üdvözítő.

Ma reggel korábban kellett kelnem, mint az optimális, de ebből is loptam húsz percet félálomban, mert azt olvastam (Siva mondta) hogy álom és ébrenlét között a valóság felfedi igazi arcát.

Ezek után kihajítottam magam az ágyból, mint a zen mester a papucsát és fél lekvároskenyértől tüzelve eltrappoltam a csodaszép novemberi napsütésbe.

A fülemben ez szólt. Csak azért említem, mert az egész napom ilyen lett.

Nehézkes, hektikus, de üdvözítő.

Élet

Krumplis kenyeret sütök és míg dagad kimegyek az erkélyre és felnézek az égre. Ekkor döbbenek rá, hogy hetek óta nem néztem a nappali égre. Olyan érzésem van, mint hazajönni egy vakáció után, amikor belépsz az ajtón.

Szürreális, puncs-színű fátylak mindent bebíborítanak és a kutyák ugatnak, mintha itt lenne a világ vége. A macskának Buddha-természete van? A foltos egész nap ül a fűben és meditál.